
SmartStory demó
- kormendizolta6
- Jan 11
- 2 min read
Ígértem egy leíró bejegyzést az elkészült demóról.
A szerkesztő felület demója még készül. Kíváncsi vagyok, kinek mi áll össze a fejében a lehetőségekről úgy, hogy a demó, amit még páran kipróbálhatnak, csupán illusztrációja annak, hogy mi minden valósítható meg az író elképzeléseiből, ha egy történetet applikációként kerül publikálásra.

A nyitó kép lehet borító, fül szöveg, saját menü, vagy a hagyományos kiadás tartalomjegyzéke. A szerzőn, illetve a kiadón múlik, hogy mit tart fontosnak kiemelni. Az erdei mű, már jól ismert grafikai elemeit, egy merőben új olvasási módot, vagy a történet magját.

A példában a 2007-es virginiai lövöldözés köré épülő történet két párhuzamos cselekmény szálát választhatjuk, vagy megismerhetjük a szereplőket, helyszíneket, beleolvashatunk a kapcsolódó elméletekbe, illetve barátkozhatunk az applikáció felépíésével, szellemiségével.

Még semmi sem teljes, a demó csak ízelítőt ad mindenből. Fő célja a gondolat ébresztés. Megírhatod, neked mi indította be a fantáziádat, miről szeretnél többet megtudni.

Bármelyik megjelenített elem lehet egy kapu, egy link, indíthat új szálat a történetben.
Minden SmartStory applikáció szerves része egy weboldal, ami egyrészt bemutatja a történetet, minimum egy fül szöveg erejéig, másrészt közösségi tér, melyben az applikáció olvasói megismerhetik egymás véleményét, kedvenc szereplőit, helyszíneit.

Az applikáció számtalan ponton kapcsolódik a weboldalhoz. A történetből ki sem kell lépni ahhoz, hogy egy fejezet, vagy szereplő bemutatás után hozzászólást írjunk, amit azok is elolvashatnak akik a weboldalon keresztül ismerkednek a történettel, mielőtt letöltenék az applikációt.

A SmartStory egyik legnagyobb előnye, hogy nézőpontot válthatunk. Ez persze az írótól függ. Egy jogdíjas, kész regény feldolgozása során korlátozott, mennyire egészíthető ki a szöveg. A mesterséges intelligencia segít a bekezdések paraméterezésében, a szálak definiálásában, az idő vonal felállításában, de jogdíjas szövegen nem változtathat.
A SmartStory tehát AI termék, de nagymértékben támogatja az írói szabadság kiteljesedését.

A lényeg még készül. Egy olyan szerkesztő felület (SmartStory Editor), amiben mindezt meg is lehet valósítani.
Elképzelésem szerint, tetszőleges formátumban fel lehet majd tölteni több teljes regényt, ami egy táblázat egyetlen oszlopa lesz, minden bekezdés egy cella, mellette rengeteg paraméter. A program automatikusan megpróbál jó néhány paramétert beállítani, (mik tartoznak össze, mi egy párbeszéd, mettől meddig narráció, idővonalon hol helyezkedik el, helyszín, lehet-e kezdő pont...), de ez mind felülírható. A szöveg kiegészíthető tetszőleges számú alternatív blokkal, vagy egy másik regény lehet egy alternatív szál, például egy másik szereplő nézőpontja.
Írd meg véleményed itt, vagy a Facebook-on


Comments