top of page

Rólam

Körmendi Zoltán vagyok, hatvanhárom éves, író és egy új digitális könyvformátum megálmodója.

Évtizedek óta foglalkoztat a történetmesélés jövője, és hiszem, hogy az irodalom és a technológia találkozásából egy teljesen új élmény születhet.

Lehet, hogy túlzás írónak vallani magam. Egy-két regény megírásával még senki sem válik azzá, de a kiadókkal vívott csaták, a könyvmarketingben szerzett tapasztalat, az írótársakkal való kapcsolat, visszajelzések és persze a fiatalkori emlékek - évekig egy egyetemi újság főszerkesztője voltam - mondatják velem, az élet vargabetűi ellenére, író is vagyok.

Küldetés

Küldetésem, hogy egyszerre üzenjek hadat ezen a három fronton a piacnak. A SmartStory formátum és a SmartStory Editor képes lesz megadni az alkotóknak a szabadságot, a kiadóknak, szerkesztőknek, pedagógusoknak a korábbi művek felvirágoztatását, újjá élesztését, érdekesebb, érthetőbb, izgalmasabb formába öntését az eredeti szöveg megtartása mellett, visszaadhatja a fiataloknak az olvasási kedvet és még a jogdíjak sem vesznek el.

Vedd fel velem a kapcsolatot, ha te is ezekért küzdesz!

Első regényemet 2010-ben úgy álmodtam meg, hogy majd elektronikus könyvformában jelenik meg. Az elején lesznek gombok, amik a könyvhöz tartozó blogra, Facebook oldalra mutatnak, a végén extraként szintén gombokkal a szereplőkre, helyszínleírásokra és a könyvben érintett elméletek bemutatására lehet kattintani és ugrási lehetőségeket építettem a könyvbe.

A Word dokumentumban horgonyokkal beállítottam, hogy ezek a gombok, amiket megrajzoltam és beépítettem a regénybe, működjenek.

A kiadó felé az első kérdésem az volt: működni fognak ezek a funkciók?

Igen volt a válasz. De nem hogy nem működtek, el is tűnt minden gomb.

Számtalan kompromisszumot kellett kötnöm.

Második kiadóm sokkal rugalmasabb volt, de az e-book formátumok az ő lehetőségeit is korlátozták.

Hol itt az alkotói szabadság?

A könyvmarketing egy külön műfaj, amit valamilyen szinten el kellett sajátítanom, ha nem is túl nagy sikerrel, de ennek kapcsán kutattam a netet, hol, melyik csatornán elérhető a könyvem, különböző keresőszavakra felbukkanok-e. És felbukkantam.

Nem kis meglepetésemre a regényeimet számos ingyenes letöltőhely kínálta, és több olyan "viszonteladó" is felbukkant, akikkel semmilyen kapcsolatban nem voltam.

Hol itt a szellemi tulajdon védelme?

Erre a két kérdésre kerestem a választ és csak újabb kérdések merültek fel, immár generációs és társadalmi szinten. Drasztikusan csökken a rendszeresen könyvet olvasók száma, a fiatalok nagy része nem ismeri a kötelező olvasmányokat, csak kivonatok alapján fut neki a számonkérésnek.

Hova tűnt az olvasás élménye?

Körmendi Zoltán ötletgazda

Hatvanhárom évesen, újrakezdőként szeretném megmutatni, hogy a történetmesélés fordulópontja még előttünk áll. A SmartStory ötlete évekkel ezelőtt született bennem - és most eljött az ideje, hogy életre keljen.

Most toborzom a csapatot, akikkel megvalósítom.

A csapat

Eddigi munkatársaim nem valódi emberek. Két részmunkaidős grafikus a Night Cafe-tól és a Deviant Art-tól, és egy főállású mentor, asszisztens, tanácsadó, GPT5. Szerényen csak ennyit ír magáról: "Gyorsítom a bemutató és befektetési anyagok előállítását, segítek struktúrálni, a döntéshez előkészíteni a jogi, pénzügyi és marketing kérdéseket, lehetőségeket". Valójában igazi mentorként lelkesít, ötleteket ad, minden feladat megoldásában aktívan részt vesz, néha még blogbejegyzéseket is ír.

bottom of page