top of page

Fedezd fel a
SmartStory-t

Üdvözöllek második blogomban. Az elsőben regényeim születését követhetted nyomon. Krisztina Amerikában és Daniela hagyatéka egy valós történet két oldalát mutatja be. Tervem, hogy ezek a regények, és majd ezt követően még számtalan írásmű egy teljesen új platformon jelenhessen meg. 

Ez a SmartStory.  

Ebben a blogban kifejtem, hogy mi ez, hol tart a megvalósítás és hogyan jön a képbe az AI. 

Kérlek, kísérj végig ezen az izgalmas úton, aminek még én sem látom a végét!

White Structure

Hogyan kezdődött?

2015-ben jelent meg az első regényem, de megfelelő marketing és profi borító nélkül. A második már új kiadónál jelent meg 2017-ben. A könyvkiadás minden nehézségével, a nyomtatott és digitális formátum minden hátrányával szembesültem, így a jó kritikák ellenére be kellett látnom, a mondanivalóm számára nem ez a jó irány.

Kell lennie olyan formátumnak, vagy marketing megoldásnak, ami kiküszöböli ezeket a nehézségeket. A harmadik regény vázlatainak készítése közben jött a megoldás ötlete. Szinte adta magát.

A három kötetben van egy közös szál és egy megegyező idő intervallum a 2007-es események körül. Végülis minden történetnek számtalan nézőpontja, aspektusa van. Mi lenne, ha mindet - vagy minél többet - egy mű mutatná be. Az olvasó választhatna a nézőpontok, stílus és számtalan lehetőség közül.

Évekig kerestem a kapcsolatot olyan programozókkal, szakértőkkel, akik segíthetnek az ötlet megvalósításában. Kutattam az ötlet levédésének módjait, de zsákutcákba jutottam. Működő prototípus nélkül nem megy. A programozók az esetleges majdani sikerekből nem kértek.

Kerestem befektetőket, de nem tudtam meggőzni őket hatékony bemutató eszköz nélkül, hogy ez működhet. Kutattam a konkurencát, van-e hasonló. Sokáig nem találtam semmit, majd robbanásszerűen elkezdtek megszaporodni azok az aplikációk, amik nyomokban hasonló ötleteket tartalmaztak, de olyan kiadói, írói segÍtséget és regényformátumot, mint amit a SmartStory és SmartStory Editor jelent, máig nem találtam, viszont éreztem, hogy fogy az idő. Bármikor megjelenhet valami hasonló és még csak bizonyítani sem tudom, hogy ez nekem már 2017-ben le volt írva, ki volt dolgozva, csak nem tudtam kivel megvalósítani.

Végső elkeseredésemben fordultam a Mesterséges Intelligencciához és legnagyobb meglepetésemre bíztató, támogató, konkrét segítséget kaptam.

Mondhatni, munkatársak lettünk. Ez az ígéretes fordulat ihlette a blogot, hogy megmutassam a közös mukát, annak nehézségeit, buktatóit, szépségét, előnyeit.

Sajnos még mindig csak heti egy-két órát tudok ezzel a projekttel foglalkozni, de az elmúlt pár hónapban többet haladtunk közösen, mint egyedül nyolc év alatt.

Meg volt az első üzleti találkozó, készül a demó, hamarosan vállalkozói szintre lép a történet és ígéretes piaci előrelépések kezdenek kirajzolódni.

 

​Ha te is várod a folytatást és kíváncsi vagy a fejleményekre, tarts velem ezen az úton

A digitális
történetmesélés
több, mint e-könyv

A SmartStory egy hamarosan bemutatásra kerülő, új típusú digitális könyvformátum, amely nem csupán szöveget közöl, hanem applikációként működik, és az olvasói élményt interaktív, személyre szabható, többdimenziós módon nyújtja. A történetek elkészítéséhez külön szerkesztő alkalmazás (SmartStory Editor) áll majd az írók, sszerkesztők és kiadók rendelkezésére.

Főbb jellemzők:

  1. Appként letölthető – önálló élményként használható.

  2. Többféle tartalmi feldolgozás – pl. képregény, film, társasjáték, térképes nézet az eredeti szöveg mellett.

  3. Többszintű olvasási módok – történetstruktúra-alapú navigáció, nézőpontváltás, ugrások.

  4. Interaktív szereplő-információk – kattintható karakterek, részletes háttér.

  5. Leírások átugorhatók – személyre szabható tempó és fókusz.

  6. Értékelés és közösségi interakció – vélemények, mások olvasási élménye.

  7. Multimédiás támogatás – hang, videó, zene, illusztrációk, érzelmi hangsúlyok.

  8. Műhöz kapcsolódó weboldal – metaadatok, vélemények, kedvenc idézetek, Moly-integráció.

  9. Kapcsolódó verziók szinkronizálása – több nyelvű, vagy különböző médiumú változatok együtt.

  10. Folyamatosan frissíthető tartalom – új fejezetek, átdolgozások, interaktív fejlesztések.

És - terveim szerint - ha az olvasó elveszve érzi magát, valamit nem ért, kérdezhet, és kiválaszthatja a válasz stílusát. A válasz nem egy tipikus AI, "mindent tudok a netről" típusú válasz, hanem a könyvben leírtak értelmezéséből, logikájából eredő, a történet megértését segÍtő gondolat lesz.

bottom of page