Ellentmondások korát éljük

Tudom, ez közhelyes, de belegondoltál?

Még soha nem olvastak annyi szöveget a fiatalok, mint a mostani generáció.

Üzeneteket, kommenteket, feliratokat, cikkeket, leírásokat – folyamatosan, egész nap.

Ugyanakkor az írástudatlanság felszámolása óta soha nem olvastak ilyen kevesen és ilyen keveset regényeket, mint most.

Ez az első, és talán a legfeltűnőbb ellentmondás.

De messze nem az egyetlen.

Itt a következő:

A legtöbb jó történetet mély érzelmekkel és maradandó gondolatokkal ajándékozza meg az olvasót. Egy nap alatt több történet jön velünk szembe pár másodperces videók, lájkvadász írások és eltúlzott hírek formájában, mint amennyit száz évvel ezelőtt egy átlagos polgár az élete során elolvasott, mégis kevesebbszer dobogtatják meg a szívünket ezek a történetek és kevesebb mély tanúlságot szűrünk le belőlük, mint egy diák az 1960-as években, amikor elolvassa az első kötelező olvasmányok egyikét

(Tudom, mert átéltem ezt is, azt is)

A fiatalok olvasnak. Rengeteget.

Csak éppen ritkán elmélyülve.

Rövid szövegeket, töredezett információkat, kiragadott mondatokat.

A figyelem ugrál, nem időzik.

A történet helyett tartalom van, a folyamat helyett pillanat. Az érzelmes mondatokat nyálasnak tartjuk a valódi érzelmeket nem merjük átélni. Nincs rá idő. A regény viszont időt kér.

A hosszabb történetek befogadása egyre nehezebb.

Mintha a látvány erősödésével a történet érzelmi oldala veszett volna el. Pedig továbbra is történetekben gondolkodunk, kíváncsiak vagyunk mi, hogyan is történt, de csak a lényegre, arra, ami nekünk fontos.

De ez mindenkinek más. Ezért árasztanak el minket rövid, különböző tartalmak, leírások, megközelítések. Az egyik csak betalál.

Már nem egyetlen, előre kijelölt úton akarunk végigmenni, ha megragad a történet. Mindenki másként.

És ebből adódik a következő ellentmondás:

Egyre egyénibb, tastreszabottabb világot teremtünk, de egyetlen olvasnivaló, se egy regény, se egy mozifilm nincs ránk szabva. Legfeljebb az átlagra. Mi az, ami sokaknak tetszik.

Nem az olvasás iránti igény tűnt el, hanem, hogy mindenki ugyanazon az úton akarjon befogadni.

Van, aki a szereplőkön keresztül kapcsolódna.

Van, akit a helyszínek érdekelnek.

Van, aki kérdéseket szeretne feltenni olvasás közben.

És van, aki nem az elején kezdené.

A klasszikus könyv erre nem ad lehetőséget.

A SmartStory viszont erre született.

Lehet kapcsolódni szereplőn keresztül, helyszín alapján, kérdések mentén, motivációk szerint.

Nem rövidebb történetek – hanem rugalmasabb olvasás, másképp enged hozzáférni ugyanahhoz a tartalomhoz.

A mélység megmarad, az út választható.

Az ellentmondások kora nem az olvasás vége, hanem annak a jele, hogy változott a kapcsolatunk a szövegekkel.

A SmartStory nem nosztalgiázik.

Nem hibáztat.

Nem akarja visszaforgatni az időt.

Egy egyszerű kérdést tesz fel:

Mi lenne, ha a történetek alkalmazkodnának az olvasókhoz –

és nem fordítva?

Ez a kérdés ma fontosabb, mint valaha.