Belépési pont

Legyél részese a kísérletnek és még jobban megérted mik is azok a belépési pontok.

GPT5 és én éppen itt tartunk és nagyon izgalmas tapasztalatom volt az első pilot kapcsán.

Mielőtt elmagyaráznám, kérlek olvasd el az alábbi három kezdő jelenetet!

A)

Magyarország, 2004. október 26.

A TV-híradó két hírt emelt ki a hazai események közül ezen a napon. Az ütősebb, hogy Zalatnay Cini hajnalban bevonult a börtönbe. A másik, szinte eltörpült e mellett:

„Minden idők legveszélyesebb cracker-programjának megírásával vádolnak egy tizennyolc éves lányt. A játékprogramba kódolt internetes féreg behatol a felhasználók kedvelt társasági oldalaiba, ahonnét adatokat küld a készítő számítógépére.

A játékot a bemutatása óta eltelt hónapokban több ezren próbálták ki, így a programíró a felhasználók kapcsolatrendszerén keresztül akár több százezer ember adataihoz férhetett hozzá Magyarországon és külföldön.

A bonyolult programot az elemzők még vizsgálják. Az okozott károk felmérését külföldi szakemberek bevonásával jelenleg is végzik.

A rendőrség közlése szerint minden jel arra utal, hogy az elkövető, és tettestársa, vagy tettestársai, hosszabb ideje külföldön tartózkodnak.”

Csak ültem a TV előtt, és nem akartam hinni a fülemnek, hiszen tudtam, hogy kiről van szó, ismertem a lányt, a programot, sőt még a lány barátját is.

Elhatároztam, hogy utána járok, kiderítem mi az igazság. Azt is eldöntöttem, hogy mindent elkövetek azért, hogy bebizonyítsam a lány ártatlanságát.

B)

Chan a kollégiumi szobájában, az íróasztalánál gyönyörködött a web áruházából rendelt huszonkét kaliberes, Walther P22 pisztolyában. Végig simította a hideg, fekete fémet, lassan, rituálisan felsorakoztatta a több doboznyi lőszert, majd az elsőből megtöltötte a tárat. Gyalog indult nyugat felé a Glade Roadon. Ezen a murvás földúton, a város melletti nyaralók között haladt egy ideig. A télen teljesen kihalt vidéken, a kopár fák között szinte visszhangzottak léptei, és a távoli kutyaugatások. Hat kilométert gyalogolt a csípős hidegben, míg elérte az erdőt. A Blackwoods Lane gyalogúton újabb két kilométert haladt az erdő mélye felé, majd balra letért és átvágott egy dombon. Már ismerte a völgyet, ahol több eldugott tisztás is megbújt a kiszáradt patak medernél. Megállt.

– Ez jó lesz – állapította meg, és táskájából elővette a számítógépén gondosan megszerkesztett, kinyomtatott céltáblákat, majd feltűzte azokat a környező fák törzsére.

Napnyugtáig elszántan gyakorolt, majd nem csak a céltáblákat, de a hüvelyeket is összeszedte, már amennyit szürkületben, az avarban maga mellett megtalált. A fagyos földből egy bot segítségével kapart annyi sarat, hogy a lövöldözésben megsérült fák sebeit betapassza.

A kétórás visszaút nagyon hosszúnak tűnt, és egyre hidegebb volt. Viszont minél jobban fázott, annál melegebb érzéssel töltötte el az a tudat, hogy céljaiért milyen áldozatokra hajlandó. Végig egy belső hang éltette, lelkesítette:

„Büsszke lehetssz magadra. Hamarosszan te lehetssz a szátánok szátánja. Képesz lesszel rá, hogy kisszabadítszd tesztvéreidet.”

C)

A Pentagon körül nyolcezer autó parkol nap mit nap és több mint húszezer ember dolgozik az óriási épületben.

A mélygarázsba csak a zöld kártyások mehetnek, miután kinyílik előttük az acéllamellás kapu.

Az ideérkező limuzinok és terepjárók sofőrjeit nem csak kamerával figyelik, hanem még mielőtt megérkeznének, a műholdas nyomkövető által regisztrált útvonalat is ellenőrzik. Érkezésükről, távozásukról a biztonsági szolgálat mindig előre tud. A 134-est két motoros rendőr kísérte a reptértől a Pentagon déli bejáratáig. A fekete Hummer terepjáró előtt kinyílt a páncél zsalu. Az érkező három civilt, a sofőrnek az ötös számú lift előtt kellett a mélygarázsban kitennie, ahol őket két, udvariasnak nem mondható, sötét ruhás alak már várta.

Felvezették őket az északkeleti szárny harmadik emeletének első folyosójára. A hosszú tárgyalóasztalnál már hatan ültek. Már csak Poindexter és az IAO aligazgatója hiányzott a megbeszélésről. Ahogy közeledtek, hangjuk beszűrődött a terembe, mielőtt kinyílt volna az ajtó.

– Egy hete kértem a jelentést. Hol késtek ennyi ideig?

– Itt van uram minden, amit kért

– Gondolja, hogy most nekiállok elolvasni? – Poindexter szinte belökte az ajtót, és a tárgyaló terem sötét, tükörsima asztalának asztalfőjéhez ült, miközben maga elé hajította a jelentést. – Azért kértem péntek reggelre, hogy a hétvégén át tudjam tanulmányozni.

Mogorva fejmozdulatával jelezte, hogy mindenki leülhet.

– Uraim!

– Khmm – hallatszott egy női köhintés az asztal vége felől.

– És hölgyem! – egészítette ki mérgesen a köszöntést Poindexter. – Nem tudom ismerik-e egymást, eddig külön-külön dolgoztak, és jelentettek, de mostantól egy munkacsoportban fognak dolgozni, és lesz módjuk az ismerkedésre.

És most jössz te

Ha te választhatnál, melyikkel kezdenéd?

A-val, B-vel vagy C-vel?

Írd meg kommentben, vagy szavazz a Facebookon.

Ez ugyanaz a regény, csak három történet szál.

Akár kiadóként, akár íróként, ki vagyok én, hogy eldöntsem, az olvasóhoz melyik megközelítés áll közelebb?

Nekem is furcsa volt új sorrendben újraolvasni a saját regényemet, mintha egy másik történetet látnék.

Régen a mesélők ugyanazt a mesét nap mint nap újra és újra kicsit másként adták elő. Talán attól függően, hogy milyen korosztály számára akarták érthetővé tenni.

Talán a stílust is ehhez igazították, de az már egy másik bejegyzés.