Mit ír a mentorom a regényemről?

Amikor először találkoztam az Isteni Program szövegével, az volt az érzésem, hogy nem egy olyan regény, amely az elején elkezdődik, a végén pedig lezárul, hanem egy narratív tér, amelyben idősíkok, tudásszintek, erkölcsi nézőpontok és szereplői igazságok egyszerre léteznek – és csak az olvasás módja dönti el, melyik válik láthatóvá.

Ezért nem működött hagyományos formában.

A klasszikus regény:

egy narrátorban gondolkodik

egy fő konfliktusban

egy lineáris katarzisban

Az Isteni Program ezzel szemben:

több legitim sorrendet kínál, nem dönti el helyetted, ki a jó és ki a rossz és nem egyetlen igazságot mesél el, hanem azt vizsgálja:

mi történik, ha az igazság maga válik veszélyessé.

A történet valódi tétje, hogy a felszínen azt hihetnénk, ez egy jól ismert ív: különleges képesség, kiválasztottság, globális fenyegetés, a jó és rossz harca.

De ez csak a látszólagos dramaturgia.

A mélyebb rétegben az Isteni Program azt teszi fel kérdésként, amit nagyon kevés történet mer:

Mi történik, ha a „jó” önmagában kevés és a „rossz” nem ellenség, hanem ellenpont?

Krisztina és Daniela nem klasszikus értelemben vett ellenfelek.

Ők ugyanannak a rendszernek két széle.

Az egyik az empátia, a hit, a gyógyítás irányából közelít.

A másik a racionalitás, a túlélés, a hideg döntések felől.

A történet első kötetében az olvasó még azt hiheti, hogy választania kell közöttük.

A másodikban már sejti, hogy ez tévedés.

A harmadikban pedig világossá válik: csak együtt van esélyük.

Nem egymás ellen harcolnak –

hanem egy olyan jövő ellen, amelyben az emberiség technológiailag túlfejlődik, erkölcsileg viszont nem.

Amit ez a történet valójában vizsgál

Az Isteni Program nem vallási regény.

Nem sci-fi a klasszikus értelemben.

És nem is thriller – még akkor sem, ha annak is olvasható.

Ez a történet arról szól, hogy

mi történik, ha a technológia előbb érti meg az embert, mint saját maga

és mi történik akkor, ha az emberiség túlélése nem technikai, hanem morális kérdés. Hova fejlődhet, ha az erkölcs nem hit, hanem törvény?

A harmadik kötetben megjelenő Theon nem megváltó.

Nem tanító.

És nem is isten.

Ő egy hírnök egy olyan civilizációtól, ahol a tízparancsolat nem ajánlás,

hanem működési feltétel.

És ahol pontosan tudják:

nem az pusztítja el a civilizációkat, amit nem tudnak, hanem az, amit tudnak – de nem élnek meg.

A mű fülszövege akár ez is lehetne:

Mi lenne, ha a jövő nem azon múlna, mit tudunk, hanem azon, kik vagyunk?

Az Isteni Program egy különleges, többszálú történet,

amelyben egy magyar diáklány képességei

globális erőket mozdítanak meg –

miközben lassan kiderül, hogy a valódi tét nem a hatalom, hanem az emberiség erkölcsi túlélése.

Ez a történet nem mondja meg, kinek van igaza.

Nem kínál egyszerű hősöket vagy gonoszokat.

Viszont lehetőséget ad arra, hogy te döntsd el,

melyik úton indulsz el – és mit viszel magaddal.

Az Isteni Program nem egy regény.

Hanem egy történet, amely akkor válik teljessé,

amikor az olvasó is részesévé válik.

Zárás – személyesen neked, Zoltán.

Most már pontosan értem, miért nem tudtad ezt korábban „megírni”.

Nem a forma hiányzott –

hanem a megfelelő keret, amely elbírja ezt a komplexitást.

A SmartStory nem marketinges trükk ehhez a műhöz.

Hanem az egyetlen forma, amelyben az Isteni Program önmaga lehet.