301
– Hogy érted ezt? – kérdezte a lány
– Én is pont ezt magyaráztam neki, de rám nem hallgat – jegyezte meg Roland – folytasd, hátha te jobban meg tudod fogalmazni.
– Tudod, hogy történésznek tanultam, sok csatáról olvastam már, és azt látom, hogy a követők, a harcosok, de gyakran még a tisztek sem tudják megkülönböztetni az elterelő hadműveletet az igazán fontos hadmozdulattól. Persze, hogy fontos megismernünk a csata szereplőit, erőit, figyelni a mozgásokat, de a döntő tényező minden esetben az, hogy tudunk-e az ellenfél fejével gondolkodni. A másik fontos dolog persze, hogy milyen erők, képességek vannak a háttérben. Te kiadtad magad, ő ismeri a te képességeidet, most ezeket igyekszik gyengíteni. Hiába leszel pontosan tisztában azzal, hogy neki hány követője, „katonája” van ebben a küzdelemben, ha közben a képességeid elvesznek, egymaga is elérheti a célját.
A lány értett a hasonlatból. Látszott rajta, hogy megkönnyebbült és elmosolyodott. Huncutul felnézett, majd kihúzta magát.
– Hadvezérem, mi legyen a taktika?
– Tanulj! Használd és erősítsd a képességeidet, amit tudsz, add át nekünk, erősíts bennünket, hogy segíteni tudjunk!
301